Napi Plusz+

TESLA elektromos széria autókkal már kopogtat a jövő!?

2016 megkezdésével a benzin árak esésnek indultak.Az idei év az elektromos autók elterjedésének kezdetéről fog szólni!

A Tesla-vezér Twitteren jelentette be, hogy 2018-ban már teljesen önjáróvá válnak a cég autói. Mindez azt jelenti, hogy ha a tulajdonos épp Los Angelesben ücsörög, az autója pedig New Yorkban maradt, akkor a telefonja segítségével üzenhet a kocsinak, hogy az menjen el érte. Musk szerint amiatt sem kell majd aggódni, hogy út közben – nagyjából 4500 kilométer – a Tesla lemerülne, az ugyanis önmagát fogja tölteni. Minez azt is jelenti, hogy a Tesla S a tavaly felállított hihetetlen rekordja egy pillanat alatt múlttá válhat.

De kiről kapta a nevét az autó?IDE kattintva megtudhatja.hoz.


Tudj meg többet!